Az Aszú jelentése a Bortarotban

Az arany, mint a tökéletesség szimbóluma megjelenik a tokaji aszúban. Erre utal a színe, a gazdag, több rétegben kinyíló illata és az ezernyi világot magában foglaló zamata. A tokaji aszú ízélményét nehéz szavakba önteni, olyannyira kitűnő és erőteljes aromákat rejt. Akik megismerték, azonnal megszerették és csodálattal adóztak azon emberek előtt, akik ezt a természet által létrehozott folyékony aranyat elkészítették.

Takács Edina, aki a Bortarot című könyv megalkotója.

 

A Bor és a Tarott kapcsolata

A Bortarot, mint az benne van a nevében is, a Tarot kártyák és a bor világának összefonódása. Ami elvezet minket egy teljesen más világba. Minden tarot kártyához társul egy borfajta, amit Edina különös érzékkel társított egymáshoz. Fontos volt,hogy mind a 22 kártyához tartozó borok teljes hangsúlyt alkossanak, hogy így segítse a borral való meditációt.

Igen, a Tarot kártyáknak valós és mély jelentésük van, olyan szimbolika rendszere ami lehetővé teszi azt, hogy betekintést nyerjünk egy kicsit a saját világunkba, rejtett érzelmeinket kibontakoztassuk, problémáinkra, saját belső örlődésünkre, és a lelki békénk megtalálására hív minket. A borokban is hatalmas energia és titok rejlik, amit észre sem veszünk. De egy kis odafigyeléssel ha kitárjuk lelkünket, és gondolatainkat megtalálhatjuk önmagunkat és az Istenhez vezető utat. Nem kell félnünk semmitől, csak engedjük el magunkat és élvezzük a bor mámorát.

Ha többet szeretnél megtudni a Bortarotról, akkor az alábbi linken megtekintheted Edina oldalát. A könyv és a hozzá tartozó tarotkártyák megvásárolhatóak.

A tokaji aszú, avagy az arany szőlővesszők nyomában

A tokaji aszú néhány évszázaddal ezelőtt Európa szerte igen elismert és keresett borfajta volt, ma pedig egy felfedezni való varázslatos világot jelent. Igazán akkor merülhet el a borkedvelő a Tokaji borvidék csodáiban, ha ellátogat Magyarország észak-keleti szegletébe.

A Tokaji borvidéken számos legenda fűződik a szőlőtermesztéshez és a borkészítéshez. Az egyik talán legismertebb história szerint a szőlővesszők belsejében vékony aranyszálakat találtak, sőt, egyszer egy arany szőlőfürtöt is nevelt ez a különleges vidék. Nem véletlen, hogy a borvidék egyik híres dűlője pont az Aranyos nevet kapta. A szőlővessző az emberi kultúra egyetemes szimbóluma, gondoljunk csak az Ozirisz kultuszban, a görög és római hagyományban, nem beszélve a Bibliában fellelhető példabeszédekben betöltött központi szerepére. Minden hagyomány Isten egyik megnyilvánulását látta ebben a növényben és a terméséből készített borban. Az emberi kultúra ősidők óta szent növényként tiszteli a szőlőt, hiszen az érett fürtöktől roskadó növény nemcsak a szemet gyönyörködteti, hanem remek táplálék is, mely bővelkedik tápanyagban és vitaminokban. A Kárpát-medence különös energiája úgy is megmutatkozik, hogy a természet a szent növényen keresztül arannyá válik.

Puttony, nem más, mint egy régi mérőszám amely hozzávetőlegesen 25 kg. Ez határozza meg az aszú minőségét. ( A régi mércét nézve ez a szám inkább 20-22 kg között mozog.) A puttonyszám  megmutatja , hogy 25 kg töppedt aszúszemet tartalmazó „puttonyból” hányat kevernek egy Gönci hordónyi musthoz, vagy borhoz, ami hagyományosan 136,5 l.

  • 3 Puttonyos = 75 kg Aszúszem, minimum. 60-90 g/Liter maradékcukor
  • 4 Puttonyos = 100 kg Aszúszem, minimum. 90-120 g/Liter maradékcukor
  • 5 Puttonyos = 125 kg Aszúszem, minimum. 120-150 g/Liter maradékcukor
  • 6 Puttonyos = 150 kg Aszúszem, minimum. 150-180 g/Liter maradékcukor
  • Tokaji Aszúeszencia (7 Puttonyos) = 175 kg Aszúszem 180 g/Liter maradékcukor
  • Esszencia= 180 kg Aszúszem, vagy a felett minimum 300 g/Liter maradékcukor

Tokaji Aszú passzol...mindenhez, ami az édes élethez kell...

A borokat különböző ételekkel nem mindig könnyű kombinálni. Mi mutatunk néhány példát arra, még is hogyan lehet az Aszút különböző ételekkel párosítani. Ezek tutira beválnak!

  • Édes az édeshez, mindig jó...

    Mit szólna a sárgabarackhoz, narancshoz vagy a citrusgyümölcsökhöz, esetleg egy csokis desszerthez? Hmm jól hangzik nem? A Tokaji Aszú passzol mindegyikhez bármelyiket is válassza. De, itt még nincs vége…

  • Egy páratlan fogáshoz egy páratlan Bor dukál

    A Tokaji Aszúhoz párosíthat egy finom szaftos kacsasültet vagy libasültet. Nem tudja elképzelni, hogy ez lehetséges lehet? Pedig egy ellenállhatatlan kacsasült egy kis savanyú-édes mártással biztos siker. Teszem azt, kombinálhatjuk még garnélával, homárral, vagy rákkal, a vendégei elégedetten és jó ízűen fognak távozni.

Milyen alkalmakhoz tudok én egy Tokaji Aszút vásárolni?

Aszú egy édesborkülönlegesség, nem mindennapi bor. Egy esti vacsoránál általában nem ez a bor, az ami először eszünkbe jut, milyen jó is lenne egy üveggel felbontani. Ezért is teszem fel a kérdést, hogy milyen alkalmakkor is tudjuk megajándékozni szeretteinket, barátainkat.

  • Az újszülöttnek

    Egy gyermek születésénél, sok magyar családnál hagyomány volt, hogy az üjszülöttnek egy palack Aszút ajándékoztak. Legtöbbször pont azt az évjáratot, amikor a pici született és amikor felnő, egy különleges alkalomkor kibonthatja és fogyaszthatja. Ez egy igazán nagyszerű ajándék ötlet. Aszú híres hosszú ideig tartó tárolásáról is, mert évek múltán is megőrzi igazi Aszú jellegét.

  • Ajándék a Nagyszülőknek

    Az idősek mindenképp örülnek egy ilyen különlegességnek. Egyrészt, mert kevés az alkoholtartalma. Az Aszút könnyen fogyaszthatja egy nyugalmas hétévégén, amikor nincs semmi teendője. Felbontás után is, akár több hétig tárolhatja, mert utána is ugyanolyan élvezhető lesz, mint előtte. Ez hatalmas előnye az Aszúnak.

  • Saját borkészletéhez

    Van otthon pincéje? Gyűjti a különleges borokat. Akkor biztosan szeretne Ön is egy pár palackkal ebből is. Ez több, mint egy különlegesség…

  • Ajándék borkedvelőknek

    … Ismersz embereket, esetleg a Te legközelebbi ismerőseid közül, olyanokat akik szívesen fogyasztanak borokat? Akkor ajándékozzd meg őket egy palackkal.

  • Variációk ételekhez

    A fent leírtak alapján, az Aszú illik különböző ételekhez, édességekhez egyaránt. Szeretné, ha a barátai elégedetten, jó hangulatban távozzanak a vacsoráiról? Szeretne egy felejthetetlen estét Önnek és barátainak? Egy palack Aszúval, igazán különleges pillanatokat tud megosztani ismerőseivel.

  • És, mert finom...

    Talán Ön is Aszú kedvelő vagy az lesz. Miért is lehet még ezt a bort szeretni? mert egyszerűen istenien finom. Ez nem hiányozhat senki otthonából.

Mi szeretjük az Aszút... Te hogy vagy ezzel?

Dora und Sergio Tokaji Aszu Mi szeretjük a Tokaji Aszút, ezért is gondoltuk úgy, hogy készítünk erről egy weboldalt. Remélem neked is tetszik majd és minél többet tudsz tanulni erről a különleges borról.

Ha a közeljövőben nem akarsz lemaradni videóinkról és egyébb információkról, akkor jelentkezz fel oldalunkra, és Like-olj minket Facebookon. Ha esetleg kérdésed vagy egyébb ötleted van nyugodtan írd meg nekünk E-mailben.

Itt tudsz nekünk írni :)